This is an example of a HTML caption with a link.
Üdvözöljük a Magyarországi Zöld Óvodák Hálózatának honlapján! Tudjon meg rólunk többet!

Nyitólap Hírek, képzések Aktuális események

Fákkal felelősen program

A gyermek a saját tevékenységén keresztül jut el olyan élményekhez, amelyek fejlesztik értelmi képességeit, megnyitják, ébren tartják benne a vágyat a környező világ megismerésére, a tanulás örömének átélésére. Mit tegyünk, hogy óvodásaink felnőttként, tudatos emberként, a fenntarthatóság szabályait betartva legyenek képesek együtt élni környezetükkel?

Adott egy 40 éves óvoda, jó környezeti adottságokkal, ahol az udvar füvesített, fáival, virágzó cserjéivel, örökzöldjeivel egész évben biztosítja a környezet megismeréséhez a közvetlen tapasztalatszerzési lehetőséget. Az évek folyamán azonban szükség volt a fák metszésére fagyöngy elterjedése miatt, ill. a felkopaszodott, elöregedett fák, elhalt tuják kivágására. Ahhoz, hogy a gyermekek biztonságos, árnyékos játszóhelyeiket megtarthassuk, tennünk kellett valamit. Ekkor nyílt lehetőség jelentkezni az iskolakerti előkészülők hálózatába. Nagy meglepetést jelentett szeptemberben, hogy a Green Dependent Intézetnek és a K&H Banknak köszönhetően több száz régi magyar tájfajta gyümölcsfa kiültetésére lehetett jelentkezni.

A fák ültetéséhez figyelembe kellett venni, hogy a meghatározott időn belül kerüljenek elültetésre, mekkora helyet igényelnek, hová ültessünk, mi szükséges az ültetéshez. Nagyobb gödröket kellett ásni, hogy lazább talajt kapjunk, tőzeggel javítottunk a minőségen. Együttműködő partnereink segítettek a szállításban, a csemeték helyének kijelölésében, a termőföld, istállótrágya, öntözőcső biztosításában, talaj előkészítésben.

IMG-20191106-110634.jpg

Elérkezett a várva várt nap, az ültetés még az erős fagyok előtt megtörtént, így a gyökeresedés a tél beállta előtt megindulhatott. A gyermekcsoportok kiválaszthatták, hogy mely gyümölcsfa gondozását vállalják: őszi tökalma, birsalma, eperfa, besztercei szilva, csécsi körte, erdélyi kajszibarack, duránci barack, pirospozsgás alma, nagymosoni szilva. A gyermekek megtapasztalták a föld színének változását, a kerti szerszámok használatát, megfigyelhették a csemetefa részeit, a faültetés sorrendjét, az öntözés módját. Megértették, hogy a fákat az első pár évben gondozni, öntözni kell, hogy megerősödjenek, hiszen olyanok, mintha óvodások lennének.

IMG-20191106-111820.jpg

Az ültetés végén a gyermekek a kis fák tövét szorgosan beborították avarral. Gondoskodtak arról is, ne felejtsük el, melyik fát, hová ültettük, így kavicsfestéssel készült felirattal jelezték.

 IMG-20191118-105226-resized-20191118-091021721.jpg

Környezetünk megismerése, a benne való eligazodás, a hozzá való alkalmazkodás az emberi lét alapja. Óvodánkban a környezeti nevelés megalapozását, a kertészkedést ezért tartjuk hangsúlyos feladatunknak, hisz a gyermekek környezettudatos magatartása, környezeti kultúrájának alakítása személyiségüket formáló, meghatározó tényezővé válhat. A természeti környezethez fűződő pozitív érzelmi viszony kialakításával célunk, gyermekeink megfelelő viszonyulása a mindennapi élethelyzetekhez, mely később ismeretté, használható tudássá alakulhat. Szeretnénk, ha nyártól kezdve egészen őszig folyamatosan érnének a gyümölcsök a fás növényeken. Érdekünk, hogy fákkal szépítsük a környezetünket, árnyékot biztosítsunk az elkövetkezendő, várhatóan forró nyarakra és példát mutassunk a felnövekvő generációnak a természettel való együttélés fontosságára.

Beszámolót készítette:

 Vargáné Kis Judit tagóvoda vezető     
 Pápai Városi Óvodák
 Fáy András ltp.-i Tagóvodája

zoldovoda-kiemelt-01.png

Zöld Óvoda hírlevél

Ha elsőként szeretne értesülni a Zöld Óvoda hírekről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

 

Zöld Óvodák Magyarországon - térkép

Óvodáink Magyarországon

Térképes elrendezésben megtekinthetőek a Zöld Óvoda listák

 

 

Zöld Óvodák a Facebookon

Kövessenek bennünket!