This is an example of a HTML caption with a link.
Üdvözöljük a Magyarországi Zöld Óvodák Hálózatának honlapján! Tudjon meg rólunk többet!

Nyitólap Zöld Óvodai Élet

Bemutató a Kökörcsin Tagóvodában

A kapcsolatok hogyan és milyen módon segítik a gyermekek nevelését? Erre ad szép példát a cikk tartalma.

 „Beszélj velem úgy, mintha felnőtt lennék!
Játssz velem úgy, mintha gyermek lennél!
Bízz bennem! Adj nekem feladatot!
Majd meglátod, milyen ügyes vagyok!”

(Dávid Rózsa)

2013. október 16-án, az Állatok Világnapjához kapcsolódóan a Tündérkert Óvoda Kökörcsin Tagóvodája (Pécsely), a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósággal (BfNPI) karöltve, egy játékos terepgyakorlatot szervezett a Közép-dunántúli Régió érdeklődő kolléganői számára. A vendégeket Henn Istvánné a tagóvoda vezetője köszöntötte, bemutatta óvodájukat, és sokrétű kapcsolatukat a Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival.

A gyermekekkel közösen először a madárfogó hálóval befogott madarakkal (feketerigó, kékcinke, széncinege, vörösbegy, énekes rigó) ismerkedhettünk meg az óvoda udvarán, Szinai Kovács Éva a Pullus Alapítvány, Magyar Madártani Egyesület és Szinai Péter BfNPI zoológiai-ökológiai szakreferens segítségével. Megfigyelhettük a madarak főbb jellemzőit, bemutatták a gyűrűzést, a használt eszközöket, beszélgettek a gyerekkel arról, miért fontos ez a tevékenység. A meggyűrűzött madarakat azok a gyermekek engedhették szabadon, akik jól válaszoltak a feltett kérdésekre.

A kedvezőtlen időjárás miatt a terepi bemutató az óvoda falain belül folytatódott. Az egyik helyszínen Vers Réka a BfNPI oktatási szakreferense a Mit rejt a fészek? című saját készítésű társasjátékot játszotta az állatnevű (tőkés réce, boglárka lepke és mezei nyúl, keleti sün) csapatokra osztott gyermekekkel. A villámkérdések és a fészekben található feladatok megoldása közben felelevenedett az állatcsaládok tagjainak neve, hangja, ismereteik életmódjukról, lakhelyükről, párosítottak madártojást, fészkeket, sikló levetett bőrét, darázsfészket a hozzátartozó állatok képével.

A célban minden állat a saját élőhelyét kereste meg.

A második helyszínen Mészáros András és Simon Pál - a BfNPI természetvédelmi őrei fogadták az óvodásokat. Interaktív, szenzitív, párosító játékot játszhattunk cserjék (bicske, galagonya, kökény, boróka), fák terméseivel (makk, vadgesztenye) és állatok fotóival, kakukktojással nehezítve a játékot. A nyomkeresésben már mi, felnőttek is részt vettünk. A földön állatok lábnyomait láttuk, a gyerekek állatképeket, a felnőttek írott állatneveket kaptak. Versidézet elhangzása után, aki ráismert a nála lévő állatra, megkereste a lábnyomát, és elhelyezte rajta a nevét vagy a képét.

A programot, melyen 25 óvodapedagógus vett részt, értékelő megbeszéléssel zártuk. Kértük a résztvevő kolléganőket, hogy tegyék sokszínűbbé a Közép-dunántúli Régió Zöld Óvoda hálózatának palettáját óvodájuk környezeti nevelésének bemutatásával. Hálózati munkával, egymástól való tanulással léphetünk csak egy fejlettebb szintre ezen a területen is. Ezúton is köszönjük a Kökörcsin Óvoda közösségének, hogy bepillantást engedtek szakmai munkájuk sokszínűségébe!

 

Bolla Zoltánné környezeti nevelő
guhajni@gmail.com
Telefon: +36-20/340-4699
Ajka Városi Óvoda

zoldovoda-kiemelt-01.png

15 éves a Zöld Óvoda pályázat

Folyamatosan értesülhet a jubileumi év eseményeiről!

 

 

Zöld Óvodák Magyarországon - térkép

Óvodáink Magyarországon

Térképes elrendezésben megtekinthetőek a Zöld Óvoda listák

 

 

Zöld Óvodák a Facebookon

Kövessenek bennünket!