Nyitólap Szakirodalom Szakirodalmak

Bihariné dr. Krekó Ilona: Fenntarthatóságra nevelés – a jövő útja

„A fenntarthatóság pedagógiája a változás pedagógiája: egyik fő célja, hogy a szereplőkben a közös tudás kialakításán és az ehhez vezető folyamat bejárásán keresztül szemléletváltást készítsen elő. A fenntarthatósággal kapcsolatos problémák, illetve elgondolások kritikus vizsgálata a mindennapi rutin, a gyakran tudattalanul is elsajátított viselkedésminták és kulturális elemek felülvizsgálatát is jelenti… A fenntarthatóságra nevelés elmélete és gyakorlata soha nem lesz befejezett, egy az egyben másolható minta. A cselekvési folyamat az egyes szereplők együttműködésére, folyamatos egymásra hatására épül, a szereplők egy részének változása a többiekben is változást indukál…” (Réti Mónika: Környezeti nevelés és fenntartható fejlődés)

A mai helyzet…

Az ember biológiai és társadalmi lényként él a Földön.
Mint biológiai lény, része a bioszférának. Olyan élőlény, aki képes a környezetét tudatosan megváltoztatni! Történelme során sajátos emberi igényeinek kielégítése közben meg is tette ezt. Társadalmi lényéből adódóan létének feltétele a termelés és a fogyasztás. Ezen tevékenységek során egyre jobban eltávolodott a természettől, amelyből biológiailag származik, és amely nélkül életképtelen. Elhitte és hirdette, hogy képes uralkodni a természet felett! Mint társadalmi lény, létrehozta az épített környezetet.

Az emberi együttélés során kialakult társadalomban bonyolult belső rendszerek alakultak ki, melyeket a piacgazdaság, a hatalom és a kultúra határoz meg alapvetően. Az ember „fejlődése” során a növekvő igények kielégítésére egyre növelte a termelést. Fokozódott a természet, a természeti erőforrások felélése, egyre nagyobb arányú igénybevétele, kihasználása. A körülöttünk lévő világ változásai, a globális környezeti, ökológiai válság, egyre érzékelhetőbb jelei lassan tudatosodtak az emberekben, és felmerült a változtatás szükségességének gondolata. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy elengedhetetlen környezetünk „más” szempontú „használata”. A még meglévő értékeinkkel való kíméletesebb bánásmódot az egyes országok belső törvényei, valamint nemzetközi megállapodások, egyezmények szabályozzák. Ezek azonban csak a jogi kereteket biztosítják. Betartásuk, megvalósításuk rajtunk, embereken, a társadalmon múlik. Ezért az emberiség létkérdésévé vált a szemléletváltoztatás, az emberi tevékenység következményeinek tudatos átgondolása, a fenntartható fejlődés megvalósítása.

A tudatosság kialakításához nélkülözhetetlen a környezeti nevelés, a fenntarthatóságra nevelés. A két fogalom ma még együtt él. A kezdet a környezeti nevelés. A környezeti nevelés sokrétű, összetett folyamat, amelynek célja környezetkultúrára nevelés, azaz  életmód-, gondolkodás- és viselkedésmód-alakítás. A környezeti nevelés folyamatában a környezet iránti nyitottság kialakításán, a környezet megismerését szolgáló ismeretek megújításán, a környezeti gondok feltárása és megoldását segítő készségek és képességek, az érzelmi viszonyulás alakításán túl az egész emberre, a gyermekre, annak egész személyiségére tudunk hatni.

„A környezeti nevelés már régen felismerte, hogy a környezeti problémák okainak és megoldásának összetettsége miatt az ökológiai kérdéseken túlmutatóan tudatosítani kell azok társadalmi, gazdasági rendszerrel való összefüggéseit. Felismerte, hogy a természeti környezet rohamos romlását csak úgy tudjuk elkerülni, ha kialakítjuk a környezeti terhelést, károkat csökkentő környezetharmonikus magatartási és életviteli mintákat.”[1]

A 21. században az emberiség életben maradásának feltétele a fenntartható társadalom megteremtése. Napjainkban nevelési, oktatási intézményeink egyik legfontosabb feladatává vált elősegíteni annak megvalósulását. A környezeti nevelésben gyökeredző, azt magába foglaló, ma még alakuló fenntarthatóság pedagógiája ennek lehetőségét hivatott megteremteni.

A fenntarthatóság pedagógiája széles dimenziókat átfogva, egységben foglalkozik bolygónk és az emberiség sorskérdéseivel. Fogalmában benne van az, hogy a nevelőnek neveltjeiben, a jövő polgáraiban, fokozott környezeti felelősséget kell ébresztenie. Ez eredményezi személyes felelősségük, elkötelezettségük erősödését és mélyülését.

„A fenntarthatóságra nevelés annyiban jelent új fogalmat, amennyiben világossá teszi, hogy a gazdasági és a szociális kérdések mellett figyelembe kell venni a környezeti feltételeket, de a környezeti kérdések megoldása is csak a másik két terület elemzésével egyidejűleg oldható meg.”[2]

A múlt néhány jelentős történése…

A környezeti nevelés gondolata azon fejlett nyugati társadalmakban született, amelyekben elviselhetetlenné vált a környezet a lakosság számára. Ennek megnyilvánulási formái: a népsűrűség növekedése, a nagymértékű városiasodás, a levegő- és a vízszennyezés, a kezeletlen hulladékok, a természetes élőhelyek számának megfogyatkozása, a növény- és állatfajok végleges eltűnése, és mindezek következtében a civil szféra környezetvédő megmozdulásai, valamint a törvényhozói intézkedések.

A környezeti nevelési mozgalom az 1970-es évek elején bontakozott ki. Munkájához nagy lendületet adott az ENSZ 1972-ben, Stockholmban megrendezett konferenciája „Az Emberi Környezet ENSZ Konferenciája”, ahol javaslat született arról, hogy minden ország ismerje el és támogassa a környezeti nevelést.

1975-ben született meg az ENSZ első, környezeti neveléssel foglalkozó dokumentuma, a Belgrádi Charta.

1975-ben indította el az UNESCO és az ENSZ Környezeti Programja (UNEP) azt a Nemzetközi Környezeti Nevelési Programot (IEEP), amely egészen 1995-ig tartott, és amelynek igen széles körű hatása volt.

1977-ben Tbilisziben, a világ első nemzetközi környezeti nevelési konferenciáján fogadták el azokat a környezeti nevelési irányelveket, amelyek mentén a további munka zajlott.

Az 1980-as évektől a környezeti nevelés kölcsönhatásba került a humán műveltség területeivel, és így kiterjedt az egészségfejlesztésre, a szociális készségek alakítására is.

A 80-as évek közepén, a felmerült problémák hatására egy újabb ENSZ konferencia körvonalazódott. Ennek tartalmi előkészítésében nagy szerepet játszott az 1983-ban létrejött Környezet és Fejlődés Világbizottság, felerősítve a fenntartható fejlődés koncepcióját.

Az 1992-ben Rio de Janeiróban megrendezett „Környezet és Fejlődés ENSZ Konferencián” elfogadták a „Feladatok a XXI-ik századra” című dokumentumot, amely ajánlások és javaslatok gyűjteménye a nemzetek számára a környezet állapotának javítása és a fenntartható fejlődés érdekében.

A 2002-ben Johannesburgban rendezett „Környezet és Fejlődés Világkonferencia” azt jelezte, hogy még mindig nem történt meg az alapvető szemlélet- és viselkedésváltozás.

Hazai vonatkozások

1987-ben konferenciát tartottak Kazincbarcikán „Környezetvédelem a közoktatásban” címmel, ahol a különböző intézménytípusokban folyó környezeti nevelőmunka tartalmát határozták meg.

1989-ben a „Környezetvédelem a pedagógusképzésben” című konferencián fogalmaztak meg ajánlásokat a képző intézmények feladatairól a korszerű, ökológiai szemléletű környezeti nevelés megvalósítás érdekében.

1992-ben a Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesületének szervezésében tartott „Környezeti nevelés – Ökológiai kultúránk” konferencia korszakváltásnak megfelelő pedagógiai alapelvet fogalmazott meg: a „részről” az „egészre” átállás szükségességét.

1993-ban látott napvilágot a Kontra György vezetésével dolgozó munkacsoport szakanyagának egy része, „A környezeti nevelés rendszere” címmel.

1998-ban jelent meg civil szervezetek kezdeményezésére a „Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia – alapvetés” című kiadvány. Ennek második, „jobbított” kiadására 2003-ban került sor. Napjainkban folyik a harmadik, remélhetően még „jobb” változat elkészítése.

A Stratégia 2003-as változatában, két teljes gondolatmenetként a fenntarthatóságra nevelés pedagógiai tartalma éppúgy megjelenik, mint a környezeti nevelés céljai, kívánalmai, jellemzői.

A fenntarthatóságra nevelés tartalmi kérdései

Az egész életen át tartó tanulás, a tanuló társadalom, sokféle formában jelenik meg az emberek életében: természetes és elektronikus módon, egyéni és csoport szinten, családi és helyi közösségi szinten, életkortól függetlenül.

Az interdiszciplináris megközelítés az integrált gondolkodás kialakításában nélkülözhetetlen.

Rendszerszemlélettel, a kritikai gondolkodás fejlesztésével, kreativitással a körülöttünk lévő világ problémái eredményesen kezelhetők.

Az együttműködési és társas készségek fejlesztése hatékony munkát tesz lehetővé.

A multikulturális perspektívák és az eltérő esélyek pedagógiai kezelése azt jelzi, hogy a fenntarthatóság pedagógiai gyakorlatának alkalmazkodnia kell az egyre sokszínűbbé váló társadalom sokrétű elvárásaihoz, új tartalmak bevezetésével, differenciált képzéssel és képességfejlesztéssel. Meg kell valósítani a környezeti igazságosságot.

A pedagógusok kompetenciájának fejlesztése: a szaktudás, a hatékony módszertani kultúra feltétlenül szükséges a készségek és attitűdök átalakításához és fejlesztéséhez.

A pedagógiai információs és szolgáltató hálózatok nagyon sokat tehetnek a nevelési, környezeti, technikai és gazdasági támogatási elemek összhangba hozásával, az emberek kezébe adva saját jövőjük alakítását.

Az egyes emberek szerepe: megnő a fogyasztói szerepbéli személyes felelősség az együttműködési képesség vonatkozásában.

A civil szervezetek meghatározó szerepet játszanak a fenntarthatóságra nevelésben is (konferenciák, szemináriumok, kiadványok, rendezvények, személyes jelenlét az intézményekben).

A településeknek és a helyi közösségeknek a lehetőségek biztosításával, katalizátorként van fontos szerepük a fenntarthatóságra nevelésben.

A jövő…

Napjainkban a nemzetközi szakmai közösség nagyon hisz abban, „…hogy az oktatáson keresztül kell a fenntartható jövőre nézve fontosnak ítélt értékeket kialakítani, magatartási formákat és életstílust ösztönözni. A fenntartható fejlődést szolgáló oktatásra olyan folyamatként tekintünk, mely során megtanulunk olyan döntéseket hozni, melyek figyelembe veszik minden közösség gazdaságát, ökológiáját és szociális jólétét (hosszú távú jövőjét) [….] Az oktatásról alkotott új felfogás hangsúlyozza egy holisztikus, interdiszciplináris megközelítés szükségességét a fenntartható jövő felépítéséhez szükséges tudás és készségek fejlesztése terén, és nagy hangsúlyt fektet az értékbeli, magatartásbeli és életstílusbeli változásra.”[3]

Mindenkit képessé kell tenni olyan döntések meghozatalára, illetve a helyi igényeknek megfelelő cselekvésekre, melyek alkalmassá teszik arra, hogy részt vegyen azoknak a problémáknak a leküzdésében, amelyek közös jövőnket fenyegetik.

Az ENSZ 57. Közgyűlése 2002. december 20-án a 2005 és 2014 közötti időszakot a Nemzetközi Fenntarthatóságra Oktatás Évtizedének nyilvánította. A fenntarthatóságot szolgáló oktatás – az UNESCO által megfogalmazott – legfontosabb célkitűzései: interdiszciplinaritás, tanulóközpontú tanulás, a jövőre irányuló oktatás, oktatás a nemek egyenlőségének szolgálatában, állampolgári nevelés egy demokratikus társadalom szolgálatában, oktatás a békét és az emberi jogot tiszteletben tartó kultúráért, egészségnevelés, népesedéssel kapcsolatos ismeretek oktatása, a munka világára felkészítő oktatás, a természeti erőforrások védelmére és a velük való gazdálkodásra vonatkozó ismeretek oktatása, a fenntartható fogyasztásra nevelés.

A fenntarthatóságra nevelés feladatainak valóra váltásában a gyermekekkel és a szülőkkel foglalkozó pedagógus önmagában nem elég, az intézmény vezetője, valamint a fenntartó egyetértő és segítő támogatása is szükséges.

A jövő pedagógusainak alkalmassá tétele a fenntarthatóságra nevelésre a mának a felelőssége.

A fenntarthatóságra nevelés tartalmi és módszertani problémái, felvetései jelen vannak az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara Természettudományi Tanszékének oktatási dokumentumaiban meghirdetett stúdiumaiban, a gyakorlatban minden oktató munkájában, óvodapedagógus és tanító szakon egyaránt. Ezzel a jövő pedagógusai számára a fenntarthatóságra nevelés jó iskoláját biztosítják.

Felelősséggel tartozunk viszont a ma gyakorló pedagógusainak e szempontú szemléletének formálásában, alakításában is. Ezért szükséges és halaszthatatlan feladatot ró ránk a különböző pedagógusképző intézményekbe, pedagógus továbbképzésekre a fenntarthatóságra nevelés gondolatát és szemléletét bevinni.

Az iskoláknak néhány éve kötelező volt elkészíteni környezeti nevelési és egészségfejlesztési programjukat. Kívánatos lenne e programokat az óvodákban is elkészíteni.

A fenntarthatóságra nevelés pedagógiai gyakorlatának valóra váltásában nagyon jó lehetőségeket nyújtanak a Zöld Óvodák, az Ökoiskolák.

Munkájuk további szakmai, anyagi és erkölcsi segítséget igényel.

Budapest, 2009. július 25. Staféta tábor (előadás)

Megjelent: A Kisgyermek 2009. III. évf. 4., 5., 2010. IV. évf. 1. szám