"Az erdőben jártunk, keltünk..."

Hol lehet dombot mászni, völgyben futni, vadon élő állatok nyomát kutatni, madárfüttyel énekelni? A kacskaringós zalai tájon át vajon hová indul a lelkes siserehad a ködös, kissé barátságtalan őszi időben, esőkabátokban, gumicsizmákban? Elárulom! Az Obornaki Nyitnikék Erdei Óvodába.

A KOKOSZ és az MME mint konzorciumi partnerek a Svájci–Magyar Együttműködési Program „Égig érő tanterem” című projekt keretében írták ki a pályázatot, amely 90%-os támogatással fedezte a szakmai programokat, az utazás és az étkezés költségeit is. Ennek köszönhetően idén ősszel óvodánk 45 nagycsoportosa fedezhette fel az erdei élet szépségeit.

Csodálatos természeti környezetben bújik meg a kis falu, ahová rövid autóbuszos utazás után érkeztünk meg. A gyerekeket szinte megbabonázta a hatalmas, nyílt tér, azonnal birtokba akarták venni a több hektáros területet. Az erdei óvoda barátságos, tájba simuló, természetes anyagokkal berendezett épülete hívogatóan várt minket. Házigazdáink – Povics Noémi, Molnárné Vitális Anikó, Fürné Kinsztler Anita – sok-sok játékkal, változatos programokkal készültek, és az óvónénik sem tétlenkedtek a három nap során. A hangsúly a közvetlen tapasztaláson alapuló élménypedagógián volt. A minden érzékszervet megmozgató, érdekes és sokszor számunkra is újszerű tevékenységek nagy hatással voltak a csapatra. Hatalmas élmény volt például az erdei kilátó megmászása. Már az odavezető út is izgalmas volt, hiszen állatnyomokat olvastunk, gombákkal ismerkedtünk, szederággal viaskodtunk az avarillatú erdőben. A puha mohapaplanon szinte hangtalanul lépkedtünk. Közben a természet által elengedett kincseket gyűjtöttük kis kosárkáinkba, vödreinkbe, melyeket aztán barkácsoláshoz használtunk fel. Az erdő őre hangosan jelezte jöttünket, a szajkó hangja hol a fejünk fölött, hol távolabb szólalt meg, figyelmeztetve az itt élő állatokat és persze minket is: Itt csak vendégek vagyunk! A célhoz érve igazi bátorságpróba volt a kilátó meghódítása, ahonnan távcsővel nézhettek a négy égtáj felé a gyermekek. Közben megfigyelhették a lombhullató erdő és a fenyőerdő koronaszintjét, bekukkantottak a madarak rejtekhelyeire is. Egy másik irányban facsemetést láthattak, megbizonyosodva az erdészek áldozatos munkájáról, amely az erdő megújulását biztosítja. A visszaúton egy hatalmas galagonyabokor uralta a dombtetőt. Óhatatlanul is Weöres Sándor verse jutott eszünkbe. A fűben ugráló szöcskéket, békát figyeltünk meg, cickafarkat szedtünk gyógyteának. És ez csak néhány volt a sok program közül!

A csoportfoglalkozások változatos felépítése rengeteg dramatikus játékra, mozgásra adott lehetőséget, amelyeket a dalok, versek, mondókák, még gazdagabbá tettek, s minden napra jutott kézműves tevékenység is.

Írásomban nem is ezeket szerettem volna felsorolni, hiszen az elég terjedelmes lett volna. Inkább arról szeretném meggyőzni a pedagógusokat, hogy ne sajnálják az időt, energiát, ami egy ilyen program megszervezésével jár. Gondolok itt a továbbképzésre, egy pályázat megírására, a szervezésre, a lebonyolításra. A természetes környezetben szerzett tapasztalat sokkal mélyebb, hitelesebb ismeretet ad minden tankönyvnél, nála jobb tanítót aligha találunk! Az erdei óvoda egy másfajta együttlét, ahol a főszerepben a felfedezés, rácsodálkozás áll, ahol a kicsik is megérezhetik, milyen az, amikor ember és természet harmonikusan él együtt.             A három nap élménye azóta is meghatározza a mindennapjainkat. Rajzok, beszélgetések, a kint tanult játékok újból felidézik az obornaki napokat. Reméljük, lesz folytatás!

Pirbus Henriett
óvodapedagógus
Nagykanizsa Központi Rózsa Óvoda Attila Tagóvodája