Madarak és fák napja a Katica csoportban

A Kis-Balaton csodálatos környezete, a Kányavári-sziget sok érdekes látnivalót kínál az odalátogatóknak. A Zalakarosi Óvoda Katica csoportja itt ünnepelte a Madarak és fák napját.

Óvodánkban több mint 5 éve ünnepeljük e napot, melyet az idén a tavaszi vízparti megfigyeléseinkhez kapcsoltunk. A helyszín a Kis-Balaton csodálatos környezete, a Kányavári-sziget.

Indulás előtt már felszerelkeztünk a megfigyelésekhez szükséges eszközökkel, mely minden gyermek rendelkezésére áll: gyermektávcső, nagyító, bogárnéző és a természet kincseinek gyűjtéséhez elengedhetetlen kiskosár. A szülők rendszeresen támogatnak bennünket zöldséggel, gyümölccsel. Erre a délelőttre útravalóul most mindenki egy almát kapott, melléje pedig a hátizsákba téve az otthonról hozott innivalót.

Már odafele, az autóbuszban kezdődött az érzelmi ráhangolódás. Madarakról, fákról tanult verseket, mondókákat, énekeket mondogattunk. Megbeszéltük, a madarak és fák általános jellemzőit, miért fontosak az ember számára, hogyan tudjuk védeni őket. Ezzel kapcsolatban sok ismeretük, tapasztalatuk volt már a gyermekeknek. A buszon 3 csapatot alkottunk, melyeket a gyermekek csuklójára rögzített virágok színe szerint különböztettünk meg egymástól.

A Kányavári-szigetre érkezve ismertettem a gyerekekkel a természetben betartandó szabályokat, melyeket minden alkalommal fontos elismételni. Az első meglepetés számukra a két vadlúdcsaláddal történő találkozás volt. Szemtanúi voltunk tolluk tisztogatásának, annak, hogy hogyan csipegetik a füvet, megszámoltuk a két család életkorban láthatóan eltérő fiókáit. Közeledtünkre libasorban - az egyik szülő elöl, a másik hátul – igyekeztek vissza a biztonságot nyújtó vízfelületre. Nagyon érdekes volt látni, hogy mennyire vigyáznak a szülők a kicsikre. A hídról szemlélve pedig  még több madár vált láthatóvá, hallhatóvá: kócsag, hattyú, fecske, szárcsa, vadkacsa, varjú, sirály. Sokat közelről láthattunk, ismerhettünk fel, hasonlítottuk össze nagyságukat, tolluk színét. A messzebb lévők megfigyelésére a távcsövet használtuk.

A vízi világ zajait több helyen is próbáltuk a fülünkkel érzékelni és a térben behatárolni. Megállapítottuk, hogy a sokfajta madárhangon kívül a békák hangja volt legtöbbször hallható. A különböző fák kérgén végigsimogattuk a tenyerünket, érzékeltük a simaságán vagy rücskösségén kívül, hogy vizes-e vagy száraz, hideg-e vagy meleg. A fák átölelésével a vastagságukat is meg tudtuk különböztetni. A csapatok a különböző fák kéregmintáját rögzítették papírlapon, melyeket utána megszemléltünk és megbeszéltük a különbségeket. A gyerekek nagyító alatt vizsgálták a kéregben megbúvó rovarokat, a kivágott fákon megszámlálták az évgyűrűket, összehasonlították vastagságukat. Ezután magunk is megalkottuk a mi „évgyűrűs” élő fánkat a gyerekek egymásba kapaszkodott köreiből. Becsukott szemmel történő helyzetváltoztatáskor megtapasztalhatták a fák árnyékot adó tulajdonságát, a nap melegét. A fészekkereső játékban sok, ágakból rakott madárotthont fedeztünk fel a fák tetején. Egy kis pihenés mindig lehetőséget adott egy pár találós kérdés megválaszolására a fákról és a madarakról. A „madármama és kicsinyei” játékban a fiókáknak a mama hangját követve becsukott szemmel kellett a madármamára rátalálniuk. Némely kisgyerek számára nem is volt könnyű feladat a terepen becsukott szemmel való közlekedés és hangkövetés. Egy nagyobb pihenőt beiktatva jó étvággyal elfogyasztották a gyümölcsöt, és szomjukat oltották. Miközben jó étvággyal rágcsáltak, a hozott madárhatározóból kikerestük és megneveztük az eddig látott madarakat. A kiskosár méretéhez igazodó „kutató botocska” megkeresése több kisgyereknek csak felnőtt segítségével sikerült. A kis botra az erdő talajtakarójában megbúvó apró élőlények megtalálásához volt szükségünk. Nagy örömmel szóltak, ha találtak százlábút, pókot, katicát, ászkát vagy éppen békát. A rovarnézőbe téve megnézhették közelről is. A szabály szerint azonban kellő nézegetés után vissza kellett vinniük oda, ahol fellelték. Nem volt olyan kisgyerek, aki ne talált volna valami apró élőlényt vagy a kosarába ne gyűjtött volna termést, érdekes botot, levált kéregdarabot vagy elhullajtott madártollat.

Később a csapatok egy-egy madárfészket alakítottak ki a kosaraikból és hátizsákjukból, hogy „kismadaras” játékot tudjunk játszani. A játékban a repülés után a madárcsapat tagjainak vissza kellett találniuk a saját fészkükre. A buszig visszafele tartó úton, a megszáradt magas fűben kipróbáltuk a szaladgálást, fűben fekvést, elbújást, mely nagy élmény volt valamennyiüknek. Az ittlétünk zárásaként tanúi lehettünk, milyen bajba is kerülhetnek a madárfiókák, ha még nem tudnak repülni. A fűben csipegető vadlúdcsalád a csendes közeledésünket sem tűrte el, a szülők gyorsan felröppentek és a közeli nádasban kerestek menedéket, míg a két kis fióka pedig a magas fűben bukdácsolva ment a szülők hangja után a vízbe. Mindezek nagyon tanulságosak voltak a gyerekeknek. Különösen azért, mert a buszon hazafelé elmeséltem a mesét Csöpiről, a rigófiókáról, aki a szülei akarata ellenére lusta volt megtanulni repülni, és bizony nagy bajba került a macskával való találkozásakor. Csöpi ugyanis az utolsó pillanatban, anyja „Repülj!”- parancsszavára utolsó erejét összeszedve repült életében először és így megmenekült.

Hazaérve az oviban előkerültek a kosarakba gyűjtött kincsek, melyek az élősarok állományát gyarapítják. Másnap délelőtt pedig összegeztük a látottakat és tapasztaltakat. Megállapítottuk, hogy jó lenne holnap is megismételni ezt a délelőttöt.

Novák Ferencné óvodapedagógus
Zalakarosi Óvoda, Katica csoport