„Mesetarisznya”

Attila nap a Nagykanizsa Központi Rózsa Óvoda Attila Tagóvodában

Hagyományainak sorában fontos óvodánk névadójának, az Attila napnak megünneplése január 7-én, amely ebben az évben is a meseszeretet, a magyarságtudat alakítása, illetve annak megerősítése jegyében zajlott.

Az óvoda tornaszobájában felállított „Mesesátorban” a gyermekek egy mesevilágba léptek, ahol ők is a mese szereplőivé váltak. A meseünnepre Novath Katalin drámapedagógus kolléganőnk mondókák segítségével hangolta rá a gyermekeket.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a szülők is évről-évre megtisztelik a gyermek-hallgatóságot egy-egy kedvenc magyar népmese elmondásával, felolvasásával. Erre a délutáni csendes pihenő előtt került sor a gyermekcsoportokban.

 A komplex - versekkel, mesékkel, rigmusokkal átszőtt - drámajátékos mesedélelőttön Bagarus Ágnes, a Humán és Hatósági osztály vezetője, valamint Kardos Ferenc könyvtáros, néprajzkutató is vendégünk volt, akik többek között Attila hun királyról szóló legendákkal, kedvenc magyar népmesékkel szórakoztatták a gyermekeket. Az Attila nap projekt keretében a „Rege a csodaszarvasról” verses-mese is bemutatásra került a gyermekcsoportokban az óvónők irányításával.

A délután 15 órakor kezdődő íjászati programot Vörös András, a nagykanizsai Baranta Egyesület vezetője az iskolába menő gyermekek részére biztosította. A nagycsoportosokért az édesapák érkeztek az óvodába, akik gyermekükkel kipróbálhatták a célba lövést.

Fontosnak tartjuk, hogy a kisgyermekeket megismertessük ősi kultúránk fontos személyiségével, Attila királlyal, aki kitűnő hadvezér volt. Mint Zöld Óvoda Bázisintézmény, kiemelt feladatunk a hagyományok megismertetése, terjesztése, magyarságtudatunk elmélyítése.

Farkas Róbertné, Ibolya
Nagykanizsa Központi Rózsa Óvoda Attila Tagóvoda
tagóvoda-vezető