Versek

 

Béres Szandra, Kertvárosi Óvoda Illyés Gyula Tagóvodája

Külön öröm

Használom a dolgokat,

Ki is dobok jó sokat.

A Földünkért sokat teszek,

Ha szelektíven szemetelek.

Ez a bolygó sokat nem bír,

Műanyag, fém, üveg, papír.

Okos ember külön gyűjti,

Unokád majd megköszöni.

 

Gönczöl Beáta, Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Lomb utcai Tagóvodája

„Lomb”-os udvar

Udvarunkon áll sok fa,

száz madárnak otthona.

Csicseregnek kedvesen,

csipegetnek rendesen!

 

Gesztenyefák árnyéka,

nyári játék mentsvára.

Fenyőfáink toboza,

őszi kedvünk meghozza!

 

Fűzfa alatt hűsölünk,

Ivókútból frissülünk.

Hársfa is van, jó magas,

Mókusoknak alkalmas!

 

Kerti munkák akadnak,

célt adnak a csapatnak.

Gereblye és kis kapa,

Ovis szerszámok hada.

 

Levél kupac alakul,

kicsi süni alábúj’.

Majd előjön tavaszra,

nem lesz oka panaszra!

 

Kerti tóban halacska,

ne horgássz a habokba!

Szökőkút és kis kacsa,

okot ad egy mosolyra.

 

Magaságyás bevetés,

együtt jó a magvetés.

Tavasszal meg aratás,

készül már a kis kalács!

 

Volt már talaj-kísérlet,

gatya földben nem él meg!

Kukacok és giliszták,

lebontják az anyagát!

 

Menta és a citromfű

a teánkba bekerül.

Bogárszálló, komposztáló,

összemegy az öko lábnyom!

 

Óvónénik, gyerekek

Föld Napján is ültetnek,

virágot is locsolnak,

gazolni is ők fognak!

 

Közös öröm, vidámság,

szépül a kert, királyság!

Szorgoskodik minden kéz,

ovi udvar így lesz kész!

 

Zöld Óvodánk közös álmunk,

ebből tanul nagy családunk.

Köszönjük a szülőknek,

mindig velünk örülnek!

 

Keszthelyi Mónika, Ormánsági Tücsök Óvoda, Bölcsőde és Konyha

Az állatok panasza

Egy napon az állatok

sokan egybegyűltek.

Panaszkodtak egymásnak,

s a fűre leültek.

 

Keszthelyi Mónika, Ormánsági Tücsök Óvoda, Bölcsőde és Konyha

Az állatok panasza

Egy napon az állatok

sokan egybegyűltek.

Panaszkodtak egymásnak,

s a fűre leültek.

 

 Megszólalt a kiscica.

„Jaj, de fáj a farkam!

Úgy meghúzta egy gyerek,

alig maradt rajtam.”

 

„Az még nem is nagydolog!”

Vakkantott a kutyus.

„Belém rúgott Benőke,

később meg a Jucus.”

 

Nyuszika csak szipogott,

a hasát fájlalta.

Nem kapott ma zöldséget,

pedig úgy rágcsálna.

 

„Koszos vagyok minden nap!”

Visított a malac.

S ezzel még nem volt vége.

Csak úgy dőlt a panasz.

 

Ott voltak a katicák,

és a kis méhecske.

Hangyák, pókok, kis csigák

és a tarka lepke.

 

Mind azt mondták, hogy félnek

a nagy emberektől.

Bárcsak többet kapnának,

óvó szeretetből.

 

A kis csiga azért sírt,

törékeny a háza.

Ha leejtik magasból,

leválik a máza.

 

Ha mind figyelnénk rájuk,

biztos nem sírnának.

Rajtad, s rajtam múlik csak,

s véget ér a bánat.

 

Legyél ügyes kis gazdi,

állataid védd meg!

Hallgasd meg a tanácsom,

s az életük szép lesz.

 

Cica farkát ne húzd meg,

simogasd a hátát!

A kutyusba ne rúgj bele,

dobd neki a labdát!

 

 Lakasd jól a nyuszikát,

ne kergesd a pókot!

A kis hangyát csak figyeld,

hadd menjen a bolyhoz!

 

Tenyeredből engedd ki

katicát s a lepkét!

Tartsuk meg a világunk

természetes rendjét!

 

Németh Anikó, Ormánsági Tücsök Óvoda, Bölcsőde és Konyha

Limlom-dal

Nyissz-nyassz, csitt-csatt, csattog az olló,

Szakadt harisnya, lukas póló,

Színes gombszemek és cérnaláb,

Ebből készül a zoknibáb!

 

Foltos ingből, ha megmarad,

Rongybaba lesz, haja fonal-darab.

Két füles szatyor, egy kinőtt naci,

Pár szorgos kéz és kész a maci!

 

Papírhenger, üres flakon,

Kisautó gurul kupakokon.

Kartondobozból mesevár épül,

Ha ügyesek vagyunk, a világ szépül!

 

Hát varázsoljunk régiből újat!

Ha vigyázunk rá, sok szemét nincs.

Óvjuk a földet! Abraka-dabra:

Legyen minden limlomból kincs!

 

 

 

 

Mesék

Balig Zsuzsanna, Esztergomi Zöld Óvoda

Az álom utazás

Szombat este lévén nagy volt az izgalom a giliszta családban, ugyan is este húzták a lutrit, aminek a főnyereménye egy egzotikus utazás volt a Szelektív Hulladékgyűjtő Szigetekre. Szerintem a legkisebb giliszta gyerek, Lalika azt sem tudta, hogy van ilyen hely a térképen, hisz ő még csak kiscsoportos volt a Kukac Óvodában.

Izgatottan tekergett mindenki a képernyő előtt, mikor pontban hét órakor a csinos műsorvezető megkezdte a számsorsolást.

Giliszta mama, mint mindig, most is a kedvenc öt számával játszott:

1-      ez volt a komposztáló házszáma a Kiskert utcában

5-  ennyi tagja volt a Giliszta családnak

13-  ez  Gigi lányuk  kabala száma

88- mert olyan volt a számképe, mint két tekergő giliszta

90- ha már a legelső szám is játszott, legyen esélye az utolsónak is.

-          Az első nyerőszám: a 90-es! – ismertette a műsorvezető.

-          Lám, lám! Utolsóból lesz az első! – dünnyögte Giliszta papa.

-          A második nyerőszám: a 13-as!

-          Ugye megmondtam, hogy szerencsés szám! – lelkendezett Gigi , Gilisztájék tini korú lányuk, aki igen-igen babonás volt.

-          Már két szám stimmel, de még ne örüljetek! – csitította Giliszta papa a hangoskodó gyerekeket.

-          A harmadik nyerőszám a … - Giliszta Guszti összeszorított szemmel az egyes számot ismételgette magában, hátha bejön – az 1-es!

-          Ez nem lehet igaz! – hüledezett Guszti, a mázliján elképedve.

-          A negyedik nyerőszám …– Giliszta mama szinte szuggerálta a számhúzó kezét, hogy az ő számát húzza ki - az 5-ös!

Giliszta mama halkan sikkantott örömében. Már csak egyetlen szám választja el őket az álom utazástól!!!

-          És az utolsó nyerőszám…- megállt az érési folyamat a komposztálóban, mindenki lélegzet visszafojtva figyelt- a 88-as!

Egyszerre ugrott fel az egész giliszta család a kényelmes saláta levelekről és boldog tekergésbe kezdtek hihetetlen szerencséjüktől. TELITALÁLAT!!! ŐK NYERTÉK MEG AZ UTAZÁST!!! Ez mesébe illő!

Másnap Giliszta mama bemutatta a nyertes szelvényt a Postahivatalban, ahol az utazás részleteiről is tájékoztatást kapott. Különjárattal mennek majd, egy hét múlva, hogy legyen ideje a családnak felkészülni.

Giliszta Gigi vadonatúj gyűrűket kapott, a Lalika új úszógumit, Tibike, a család esze egy atlaszt, mama egy napernyőt, mert nagyon féltette a bőrét a kiszáradástól. Természetesen beszereztek egy csomó 50-es faktorszámú nedvesítő krémet az erős napsütés ellen. Fő az óvatosság!

Harmatos reggelen indult a Galamb Légitársaság gépe, melyre mind az öten kényelmesen felfértek a poggyászokkal együtt.

A repülés fantasztikus élmény volt mindenkinek.

-          „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj!” – Milyen igazat szólt a költő! – gondolta Giliszta papa lenézve az alattuk elterülő vidékre.

Giliszta Tibi, aki kitűnő tanuló volt az iskolában, megmutatta az új földrajzi atlaszában a Szelektív Hulladékgyűjtő Szigetek légi felvételeit, melyeken jól látszik a színes szigetvilág: Sárga, Zöld, Fehér, Szürke és Kék sziget.

Azt tudták előre, hogy a Kék szigeten fognak landolni.

-          Ott a papírok az őslakosok, de élnek még újságok, folyóiratok, füzetek, könyvek, hullámpapírok, csomagolópapírok, kartondobozok, kiöblített italos kartondobozok is. – tájékoztatta a családot az okos Tibike.

A landolás simán ment. Az öt csillagos Karton Hotelben volt a szállásuk. Hamar bemászkálták a környéket. Megismerkedtek a sziget szokásaival. Megtudták például, hogy az italos kartondobozok fő jelmondata a „Tapossa laposra!”. Vicces! Gilisztáék távoli rokona, a Laposféreg család ezt ízetlen tréfának hinné!

 

Másnap papírrepülővel mentek tovább a Sárga szigetre. Tibike most is jó idegenvezető módjára darálta a tudnivalókat:

-          A szigeten kiöblített üdítős és ásványvizes PET palackok, kimosott háztartási flakonok és azok lecsavart kupakjai (pl. samponos, habfürdős), háztartásban előforduló tiszta fóliák (szatyrok, tasakok, csomagoló fóliák), kimosott tejes-, joghurtos poharak élnek.

A kis Lalika megfigyelte, hogy itt mennyi ráncos, gyűrött ember él. Meg is kérdezte a szüleit, hogy ez miért van így. Ők elmondták, hogy mivel itt a legmagasabb a lakosságszám, kénytelenek összezsugorodni a PET palackok, hogy mindannyian elférjenek a szigeten.

Másnap légi taxi vitte őket a fémek Szürke szigetére. Gigi az Alu Hotel esti partiján megismerkedett egy fiúval, aki nagyon üdítő jelenség volt. Tőle tudták meg, hogy a helyi fiatalok kedvenc zenei irányzata a metál. Főleg a heavy!

A Fehér szigeteken kápráztató csillogás fogadta őket. Ahová csak a szem ellátott, mindenhol fehér üvegek szikráztak a napsugarakkal játszva. Giliszta mamának elő kellett venni a napszemüvegét, mert érzékeny szemét zavarta a sok fény. Itt nem maradtak sokáig mert papa aggódott amiatt, hogy egy szilánk nehogy ketté szelje őket. A szállás csak 5 főre szól! Alig várták, hogy a Zöld szigetre érjenek, melynek színe kicsit az otthonukat juttatta az eszükbe. Káposzta levelek, salátaágy, frissen vágott fű…! Honvágy költözött a szívükbe.

Ráadásul a hely is csalódás volt. Tibike megjegyezte, hogy olyan, mint Óz Smaragdvárosa. Mindenhol zöld és egyéb színes üvegek tengere. Nem túl barátságos hely egy külföldi giliszta-turista számára.

Alig várták, hogy végre haza indulhassanak a jól megszokott komposztálójukba Bálint gazda kiskertjének sarkába. Szeretettel gondoltak a kisöregre, aki minden nap friss zöldhulladékkal lepte meg a családjukat. Ó, az a fincsi krumpli héj, almacsutka, zöldség levelek, frissen nyírt fű, néha egy kis kávé zacc, tojáshéj, esetleg faforgács!

Egy kisebb légörvényt leszámítva sima volt a visszaút. Örömmel fúrta bele magát mindenki az illatos komposztba. Otthon, édes otthon!

Nem sokkal az utazás után beköszöntött az ősz és Bálint gazda megnyitotta a komposztáló oldalát és a frissen készült termőföldet elterítette a kiskertje talaján.

Na ez volt az igazi álom utazás a giliszta családnak! Előttük feküdt a kiskert földjének óceánja, melyben kedvükre bukhattak alá vagy hűsölhettek az almafák árnyékában egy koktéllal. Minek ide távoli utazás, hisz mindenki a saját helyén érzi a legjobban magát!

És ez így van jól.

 

 

Beregszászi Ildikó, Mezőtúri Városi óvodák, Csoda-vár Központi Intézmény

Borzas kalandjai a városban

Kedves gyerekek! Borzas újabb történettel szeretne megajándékozni benneteket. Emlékeztek még a varázsigére, ami ahhoz kell, hogy megértsük a beszédét? …. Akkor mondjuk el újra!

- Vau, vau! Üdvözöllek benneteket kedves barátaim! Nagyon örülök nektek! Ma egy kirándulás történetét szeretném nektek elmesélni. Nagyon érdekes helyen jártam, amit úgy hívnak, VÁROS. Csoda dolgokat láttam és tanultam ott, máris elmesélem nektek!

    Egy szép napon gazdim és gazdaasszonykám meghívást kaptak a tanyánkhoz közeli városba, a rokonokhoz. Mindketten örültek, és kitalálták, hogy engem is magukkal tudnak vinni, hiszen én egy okos és szófogadó puli kutya vagyok.

Boldogan készülődtünk, ajándékokat csomagoltunk. Került a kosarunkba zöldség, gyümölcs, gyógynövény, túró, kemencében sült pogácsa, kolbász és egy csokor mezei virág is.

    Miután elindultunk gazdám autójával, az út menti fák helyét hamarosan elfoglalták a házak, kerítések, villanykarók. Gondoltam, ez már biztosan a város lesz, hiszen ott olyan sok ember él és dolgozik. Gazdim a lelkemre kötötte, ha megérkeztünk, maradjak mellette, el ne kószáljak, mert bizony ott könnyen eltévedhetek.

    A rokonok valóban nagyon vártak bennünket, a kapuban megölelték egymást, kedvesen mosolyogtak és képzeljétek, engem is megsimogattak! Örömömben csaholni kezdtem és csóváltam a farkincámat. Az igazi meglepetés azonban az udvaron várt. Két aranyos kisgyerek: Ancsa és Jankó. Eleinte kicsit féltek tőlem, de amikor felfedezték, hogy milyen barátságos és játékos vagyok, kacagásuktól lett hangos a nagy udvar.

     A felnőttek bementek a házba, Ancsa és Jankó pedig elindult velem sétálni, hogy megmutassák a környéket. Kaptam egy szép piros pórázt és megígértem, hogy nagyon jól fogok viselkedni az utcán.

    Az udvarról kilépve szépen rendezett virágoskertek, bokrok és fák mellett mentünk el. Szeretem a növények illatát…, de egyszer csak, egy nagy és csúnya dolgot találtunk. Egy zsákot, ami az út szélén hevert! A gyerekekkel belekukkantottunk, és sok-sok papír és műanyag szemetet fedeztünk fel. Jankó, mivel ő már nagyfiú volt, azt mondta, el kell vinnünk a közeli hulladékszigetre, hogy kidobhassuk. Én már indultam is, de akkor eszembe jutott:

- Én nem is tudom, mi az a hulladék sziget?

- Tudod, Borzas - szólt Ancsa – az egy gyűjtőállomás, ahová szétválogatva visszük a hulladékokat.

- Értem, értem! – csaholtam hangosan – De miért kell a szemetet válogatni?

- Azért, mert ha mindent összeborogatunk, az bizony a hulladék égetőbe vándorol. Ha a sok-sok ember összes szemetét elégetnénk, akkor nem lenne tiszta levegő, csak szürke, poros, büdös és füstös. Ettől sajnos megbetegednének a növények, az állatok és az emberek is.

De nézd csak, Borzas, megmutatjuk, mit hová kell tenni.

 - Műanyag kupakok, palackok, tisztára mosott joghurtos dobozok a sárga, színes üvegek a zöld,

fehér üvegek a fehér, régi újságok, csomagolóanyagok, minden, ami papírból készült a kék, fém italos dobozok a szürke gyűjtőedénybe kerülnek.

Ezt nagyon könnyű volt megértenem, hiszen otthon, a tanyán sem dobálunk össze mindent… De még néhány dolog nagyon furdalta az oldalam:

- Ha már ilyen szépen szétválogattuk a hulladékokat, hová kerülnek innen – és hogyan?

Ancsa és Jankó ezekre is rögtön tudta a választ:

- Nézd csak, Borzas! Ott jön egy hatalmas teherautó. Az a kukás autó, ami elszállítja ezeket a dolgokat olyan helyekre, ahol újra tudják hasznosítani. Tudod, ha ledarálják a műanyagot, a papírt, a fémet, beolvasztják az üveget, abból újra ugyanolyan anyagú dolgokat készíthetnek. A papírból rajzlapot, csomagolóanyagot, a műanyagból palackokat, játékokat, sőt még ruhadarabokat is! A fémből tároló és használati eszközöket, az üvegből újra üveget készíthetnek.

- Ez nagyon jó hír! – örvendeztem – de honnan is tudhatjuk, hogy a körülöttünk lévő dolgok, tárgyak, játékok újrahasznosított anyagból vannak-e?

A gyerekek, miután kiürítették a zsákot, elindultak velem hazafelé, és azt mondták:

- Milyen kíváncsi kiskutya vagy te Borzas! De, ha hazaértünk, megmutatjuk.

    Lassan sétálunk, a fejemben a sok új dolog érdekesnek és nagyon fontosnak tűnt. Közben pedig boldog voltam, hogy bizonyára nekem vannak a legokosabb barátaim a földön, hiszen ennyi mindent nem minden óvodás tudhat a hulladékok újrahasznosításáról. Eszembe jutott, hogy otthon is tudunk újrafelhasználni! A fém dobozokból szélcsengőt, az üvegekből díszeket a tanyaházba, műanyag palackokból madáretetőt, a papírból csákót, kishajót készíthetünk.

     Hazaérve leültem a fűbe, gondoltam kicsit pihenek, amikor Ancsa és Jankó érdekes dolgokat kezdett kihordani a házból: tejes dobozt, papírzacskót, műanyag táskát, társasjátékot. Csodálkoztam: ez meg mi? Majd megmutatták, hogy valamennyi dolgon van egy apró, de jól látható jel.

- Látod Bundás? Ez a kis háromszög nyilakkal azt jelenti, hogy ez a csomagolóanyag környezetbarát újrahasznosított anyagból készült és újrahasznosítható.

Teljesen elámultam a látottakon és hallottakon, és egyszerre mindent megértettem!

     Ahhoz, hogy a tanyánk, a városunk, a Föld egészséges élőhely maradhasson, vigyáznunk kell rá. Meg kell tanítanunk az embereket arra, hogy a hulladék nem szemét!

     Lassan sötétedni kezdett, kedves gazdáim búcsút vettek rokonaiktól, én pedig Ancsától és Jankótól. Amíg hazaértünk, rájöttem, hogy ismét sok új és okos dolgot tanultam.

    Ugye most már ti is oda tudtok figyelni arra, hogyan lehet okosan hulladékot gyűjteni?

 

 

 

Lakatos Eszter, Zuglói Egyesített Óvoda Tücsöktanya Tagóvodája

Gombóc

Réka nem szeretett óvodába járni. A fiúk nem játszottak vele, a lányok pedig mindig csúfolták, amiért nem rajzol olyan szépen, mint ők. Hiába próbálta, nem tudott olyan kastélyokat és királylányokat alkotni, mint a többiek. Mindig elrontott valamit, amit aztán a lányok kinevettek: ferde lett a kastély tornya, félrecsúszott a diadém, csálén állt a szoknya vagy hiányzott a koronáról egy csillogó ékkő.

Réka virágokat szeretett rajzolni, fákat, madarakat, kanyargós ösvényeket és vidáman csobogó patakokat. Ilyenkor nem volt baj, ha nem sikerült egyenesre a fa törzse, kisebb lett a virág egyik szirma, esetleg furcsán álltak a madárka tollai. Olyan volt, mintha igazi szél borzolta volna fel őket egy igazi erdőben, és különben is, ki látott már tökéletesen szabályos alakú virágokat? Réka aznapi rajzán éppen úgy kanyargott a víz a kövek között, ahogyan egy igazi patak teszi. Az ösvény követte a patak vonalát, néha egészen lefutott a partjára, máskor kicsit távolabb vezetett tőle. Ilyen szurdokban kirándult Réka hétvégén a szüleivel. Persze a lányok szerint ez nem volt elég menő. Az óvó néninek tetszett, kitette a falra. Erre a lányok annyi hercegnőt és királylányt rajzoltak, hogy Réka erdős rajza egészen elveszett közöttük, úgyhogy délután inkább hazavitte. Az anyukájának is tetszett, azt mondta, éppen olyan boldog, mint amilyen a kirándulás volt. De Réka nem volt boldog.

Másnap reggel Réka elsőnek érkezett a csoportba. Az óvó néni már ott volt, és éppen egy kis ketrecet törölgetett tisztára. Réka kíváncsian közelebb ment. Az óvó néni megkérdezte, szeretne-e segíteni. Réka bólintott, mire ő is kapott egy rongyot. Miután tisztára törölték az egész ketrecet, egy kis házikó és néhány kerámiatál következett. Réka egyre izgatottabb lett, szerette volna megtudni, milyen állat otthona lesz a ketrec.

- Egy kis nyuszi költözik az élősarokba – árulta el végre az óvó néni. – Délután hozom el a tenyésztőtől, holnap reggel már itt fog várni benneteket.

Réka gondolatai egész nap a nyuszi körül forogtak. Segített berendezni a ketrecét, almot rakni neki, előkészíteni a vizet és a szénát, hogy legyen mit ennie. Este otthon izgatottan bújt ágyba, és másnap reggel végre örömmel indult el az óvodába.

A ketrecben valóban ott volt már a nyuszi. A szénáját rágcsálta, és kíváncsian pislogott a felé közeledő Rékára. Néhány percig csendben figyelték egymást, aztán Réka megkérdezte az óvó nénit:

- Milyen aranyos! Hogy hívják?

- Még nincs neve. Szeretném, ha segítenél elnevezni.

Réka elgondolkodott. Az egyik kezével lassan benyúlt a ketrecbe, és óvatosan megsimogatta a nyuszi puha szőrét. A nyuszi egészen kicsire összehúzta magát, de nem szaladt el, hanem tovább eszegette a szénát.

- Olyan, mint egy kis gombóc. Ez legyen a neve, hogy Gombóc! – kérte Réka, és az óvó néni rábólintott.

- Most még szénát eszik és egy kevés tápot, de néhány hét múlva adhatunk majd neki füvet és zöld növényeket is – ígérte az óvó néni.

Hamarosan megérkezett a többi gyerek, és ők is körülállták a ketrecet.

- Jaj de cukiiii! – visították a lányok, mire Gombóc összerezzent, és gyorsan elbújt a házikójában. Nem hagyták békén, mindenáron meg akarták simogatni, amíg végül…

- Megharapott! Nagyon fáj! – sírta az egyik lány. Az óvó néni lefertőtlenítette és beragasztotta a sebet. Ezután a lányok tüntetőleg elvonultak rajzolni, háttal a ketrecnek. Gombóc sokáig nem jött elő, csak amikor kimentek a gyerekek az udvarra, és a szobában újra csend lett.

Odakint Réka rögtön elővette a gyerekek öntözőkannáját, és sietett, hogy meglocsolja a kaprot, mentát, bazsalikomot, citromfüvet, petrezselymet. Azt szerette volna, ha szép nagyra nőnek, mire Gombóc ehet belőlük. A lányok pusmogtak a háta mögött, de nem törődött velük. Ettől fogva minden reggel segített a nyuszi ellátásában: kicserélte az almot, friss vizet tett a táljába, adott neki egy evőkanál tápot és annyi szénát, amekkora Gombóc. A kis nyuszi napról napra növekedett. Reggelente örömmel üdvözölte Rékát, és boldogan hagyta magát megsimogatni. A lányok irigykedve nézték őket. Időnként közelebb somfordáltak, de még egyszer nem mertek hozzányúlni a harapós állathoz.

Egy napsütéses tavaszi napon aztán Réka fogott egy kis tálkát, és elkezdett bele mentaleveleket gyűjteni az óvoda kertjéből.

- Nem szabad leszedni a konyhakerti növényeket! – szóltak rá a lányok.

- Gombócnak lesz. Az óvó néni mondta, hogy most már adhatunk neki – válaszolta Réka.

Valóban, amikor bementek az udvarról, körbeállták a ketrecet, és Réka odanyújtott egy mentalevelet a nyuszinak. Gombóc megszagolgatta, azután élvezettel elrágcsálta. Réka megsimogatta.

- Szeretne még valaki adni neki? – kérdezte az óvó néni. Néhányan rögtön jelentkeztek. Mindenki kapott a kezébe egy kis zöld levelet, amit odaadhatott Gombócnak. A gyerekek egyre lelkesebbek lettek, ahogy sorban etették a kis nyuszit. Egyáltalán nem tűnt már harapósnak, egy-két bátrabb vállalkozó meg is simogatta. Gombóc egy ideig élvezte a figyelmet, aztán elvonult a kisházába.

- Hagyjuk most pihenni, és ebédeljünk mi is – javasolta az óvó néni, a gyerekek pedig elindultak kezet mosni. Attól fogva mindenki segített a nyuszi körüli teendőkben. Gombóc egyre szelídebb és aranyosabb lett. A lányok is megtanulták, hogy csendesen közelítsenek hozzá, és a királylányok mellett már nyuszikat, más kis állatokat is szívesen rajzoltak. Gombóc hamarosan a csoport kedvencévé vált. De a legjobb barátja mindig Réka maradt.

 

Esszék

Az esszéket ide kattintva tudja elolvasni